2015. július 30., csütörtök

Visszanyúlva

Nem mostanában volt az, hogy időm és erőm engedte folytatni a blog írását. Ilyen ez a falusi élet, ugye, ha családi ház, ott kert s ilyenkor minden növekszik, fejlődik.
Gondozni, rendben tartani... Mindezek mellett a munka is. De. Idő mindig volt egy-egy kattintásra.
A lilaakác volt az, ami leginkább beindult a nyugati széllel együtt. Talán ez volt a harmadik eset, hogy napközben vakut alkalmaztam, máskülönben elmosódott pompon lenne a képen :)
Ha már pompon, akkor az szórakozás. Nem meglepő, ha hagyjuk magunkat, akkor a természet is tud viccet előállítani, csak nekünk kell észrevennünk. Tűzgyújtási tilalmat erősíti a kivétel, amikor is kora reggel füstszagra ébred az ember. Kíváncsiságom eredménye egy görkorizó kiscsaj a kék tükör előtt ;))
Miután a csajszi tovaállt, átadta helyét az angyaloknak. Akik egy szárnyukat felvillantva váltak köddé. Az ilyen fátyolfelhőket azért szeretem fotózni, mert nem lehet elrontani a fókuszpontot :D
De tényleg. Valahol mindig talál a fényképezőgép rajta manuális módban...
Estére már teljes nyugalom volt a ház körül és felett is. Csodálkoztam rajta, hogy a fenébe lehet ilyen csend? Majd rájöttem: A pity pang.
Volt, aki éjjel kezdte meg a műszakot. Gondolom nem ekkorra tervezte szegény a kezdést, de hát istenem... Hiába van pehely súlyom, nem vagyok szőrőstalpú, hogy hangtalan osonjak :D
Ha már felhőzet, akkor az felett általában...ja, nem, mindig süt a nap. Ez sem igaz, mert éjjel is van felhő, de felette nincs nap. Namindegy, szóval, ha a felhő mögött megbújik a nap, érdekes fényeket látni.
Vigyázni kell ezekkel. Nem csak a szemünk végett, hanem a fényképező képérzékelője is károsodhat a túl erős, beérkező fénytől.
Szűrők használata erősen javallott.
Mivel ugye a lencse elég erősen befolyásolja a fény esését, születhetnek érdekes dolgok. De, ki gondolná, hogy a szél hatással lehet a lencsére?! Persze, csavarós kérdés, mert ->
:D Ugye? Ennek mi köze a lencséhez? Jaaj, nem olyan, mint egy csiszolt üveg? Dehogynem ;)
Ha már üveg és csiszolás, legyen tükör. Az is vízből, ami az elmúlt napokban nagyon kellett mindenkinek és mindennek. Rovartól madárig egyaránt, beleértve a főemlősöket is...
Ugye-ugye, a víz, az víz ;) Nem lehet meglenni nélküle és nem csak remek téma a fotózás során.
De miért is mondom, hiszen csak víz?! Lehet, de a hőségben mindenki azt szajkózza, jól jönne egy kis hűsítő eső, főleg, mikor úton vagyunk. Szó szerint. A forró aszfalton nemhogy víz, levegő sincs.
Ám, nézd csak, mi lehet még ott:
Maga a Nap. Parányi üvegdarab az úttest kövei között, beletiporva a kátrányba. Nem hiába mondják (néha rám is), hogy ami kicsi, azt eltapossák, de ha megmutatja önmagát, mindennél nagyobb.
Nos, nem tudom, lehet. Mondjuk engem eltaposni csak próbálnak sokan, deee legtöbbször csak ”tapsolnak”, ahogy tettük ezt sokan, néhány nappal ezelőtt. Annyi volt a szúnyog, hogy vastaps kísérte őket. Meg egy vasmadár, ami irtóra jól jött :D
Már csak azért is, mert a fémsólyom után két nappal következett a már hagyománnyá vált Kisigmánd Falunap. Erről pár képben egy következő bejegyzésben ;) ...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése